November utolsó hetében Határmenti Civil Találkozót szervezett Szabadkán a Vajdasági Magyar Civil Szövetség, amely célja a régióban tevékenykedő szervezetek kapcsolatainak erősítése, együttműködések kialakítása és egymás megismerése.
A találkozó rövid bemutatkozással kezdődött, majd Novák Attila idegenvezető városnézéssel egybekötött előadását hallgatva megtekintették Szabadka nevezetesebb épületeit. Elsétáltak a ferences templomhoz, megtekintették a városháza dísztermét, fölmentek a toronyba, ahol megcsodálták Szabadka esti fényeit, majd megnézték a zsinagóga épületét. A városnézés után Ric Gábor, a Caritas igazgatója, a civilek és a vállalkozók egymáshoz való viszonyulását elemezte számos gyakorlati példán keresztül. Elhangzott néhány magyarországi gyakorlat is és összehasonlításra került a hazai és a nyugati országokban alkalmazott szemléletmód. A hallgatóság érdeklődve figyelt és számos kérdést tettek fel a témával kapcsolatban.
A rendezvényen mintegy 25 civil szervezet vett részt. A találkozó állófogadással és kötetlen beszélgetéssel zárult. A program támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi–Nemzeti Közösségi Titkárság.
Kapcsolódó hírek:
A civilek közti kapcsolat erősítése
Észak-bácskai civil szervezetek találkozója Szabadkán
Hétfőn este a Vajdasági Magyar Civil Szövetség civil találkozót szervezett a Szakegyesületek és Társulatok Szövetségének székházában. Az összejövetelen az észak-bácskai civil szervezetek képviselői voltak jelen. A találkozó fő célját Béres Zoltán, a VMCSZ elnöke ismertette lapunk számára.
– A civil szövetség alapgondolata az, hogy a civilek közötti kapcsolatot minél szorosabbra fonja. Zászlóshajónk az ehhez hasonló találkozók, fórumok szervezése. Ezenkívül különböző képzéseket is tartunk civil szervezetek vezetőinek, aktivistáknak. A civileknek szükségük van útmutatásra. Sokan közülük hobbiból, a szabadidejüket feláldozva tevékenykednek a civil szférában, így igénylik a célirányos segítséget – nyilatkozta a civil szövetség elnöke.
A találkozó egy rövid ismerkedéssel kezdődött, majd a civil szervezetek képviselői Novák Attila idegenvezető társaságában megtekintették Szabadka főbb nevezetességeit. Ez után Ric Gábor, a Caritas szabadkai igazgatója Gyümölcsöző együttműködés? címmel tartott előadást a civilek és a vállalkozók közötti viszonyról.
– Egy vállalkozó sem maradhat fenn a közösség nélkül. A vállalatnak a közösség biztosítja a munkavállalóit, a vállalat pedig szolgáltatást nyújt a közösséget képező emberek számára. Jó lenne, ha a vállalatok, amelyek hasznot hajtanak be a közösségtől, valamilyen módon ennek a haszonnak egy részét visszajuttatnák. Ennek egyik módja, ha a vállalatok és civil szervezetek együttműködnek. Ez az együttműködés több formában is megvalósulhat. Nem merül ki pusztán abban, hogy a vállalatok pénzt adnak a civil szervezeteknek. Sokkal fontosabb például az az együttműködés, amikor a vállalat és a civil szervezetek munkatársai együtt mennek ki terepre, és ott tesznek valamit egy harmadik fél érdekében. Nyugat-Európában léteznek olyan civil szervezetek, amelyek kizárólag a vállalatok számára szerveznek ilyen aktivitásokat – ismertette lapunknak röviden az előadás tartalmát Ric Gábor.
Forrás: Magyar Szó
Civilek és vállalkozók együttműködéséről tárgyaltak Szabadkán
A civilek és a vállalkozók közötti együttműködés formáiról beszélgettek a Határ menti civil találkozón Szabadkán. A rendezvény célja, hogy összekapcsolja a régióban működő civil szervezeteket.
A határ menti régióban tevékenykedő civil szervezetek között változó az együttműködés. Ugyanakkor a magyarországi civil egyesületek pozitív példaként szolgálhatnak vajdasági kollégáik számára – mondta Béres Zoltán, a CISZ elnöke.
Béres Zoltán, a Vajdasági Magyar Civil Szövetség elnöke: A határ másik oldalán is nagyon sokfélék a civilek és vannak nagyon profin működő szervezetek, akikkel érdemes együttműködni és nagyon sok mindent lehet tőlük tanulni. Hozzá kell tenni, hogy ott a jól működő civil szervezetek között vannak olyanok, amelyek szinte már egy professzionálisan szervezett intézményre hasonlítanak, számunkra ez azért elég elérhetetlen. És nem is biztos, hogy civilként az embernek az intézményesedés elsődleges feladata lenne. A lényeg az, hogy a sokszínűségben lehet nagyon sok hasznos együttműködésre találni.
A találkozón Ric Gábor, a Caritas szabadkai szervezetének vezetője a civilek és a vállalkozók közötti együttműködés formáiról tartott előadást. Ric szerint az együttműködés során megtörténik, hogy a civilek maguk is vállalkozókká válnak.
Ric Gábor, a Caritas szabadkai szervezetének elnöke: Az egy nagyon szerencsés dolog, ha valaki azt tudja csinálni, amit szeret és ha ebből még meg is tud élni, az motiválhat bizonyos civileket arra, hogy azt a tevékenységet, amit valaha hobbiból csináltak, azt hivatássá is tegyék. A másik örökös probléma a civilségben, hogy a civil szervezet hogyan tud megélni és ezt a fenntarthatóságot teszi lehetővé, ha a civil szervezetnek is van valami szolgáltatása vagy pedig valami terméke.
A határ menti civil találkozón mintegy 25 szervezet képviseltette magát. A programot a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta.
Forrás: Vajdasági RTV