+381 24 544 200 cisz@tippnet.rs

Közelebb egymáshoz címmel szervezett civil találkozót Szabadkán a Vajdasági Magyar Civil Szövetség (CISZ) 2014. szeptember 27-én. A helyi résztvevők mellett Bácsalmásról is érkeztek meghívott vendégek. Hat magyarországi szervezet képviseltette magát: a bácsalmási Baráti Kör Egyesület, a Németek Egyesülete, a bácsalmási Civil Segítő Pont, a Ping-pong Egyesület, a Bunyevác– Horvátok Közhasznú Egyesülete, valamint a Szent László Határrendész Közhasznú Sportegyesület. A találkozó célja a határ menti együttműködés kialakításának megvitatása, és a már bevált civil jó gyakorlatok megismerése.

A résztvevő egyesületeknek lehetőségük nyílt a bemutatkozásra, tevékenységük népszerűsítésére. Konkrét gyakorlati javaslatok is elhangzottak az együttműködésre, ezen kívül tervben van a pályázatokon való közös részvétel.

A találkozó jó hangulatban telt, a közösen elfogyasztott ebéd után a jelenlevők kilátogattak a hajdújárási szüreti napokra, bemutatva a vendégeknek a helyi jellegzetességeket.

A rendezvény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.

Kitűzés a Pinteresten

Megosztom